Brian:
Leültem Walker ajtaja mellett a földre és bámultam magam elé. Vérzett az orrom, a barátom és a sógornőm alig 5 méterről néztek rám. Nyomorultul éreztem magam, de úgy látszik szerintük ez a helyes. Elfordítottam a fejem és csak előre meredtem, de pár perc múlva Skye állt mellettem.
-Már örülsz?-kérdeztem, fel s enéztem rám, de csak egy törülközőt lógatott előttem.
-Nem örülök, de nem hagyhatlak így itt.Mégis csak családtag vagy!-mondta aztán leguggolt mellém és rácsapott a kezemre amivel a véres orromat fogtam. Odanyomta az orromhoz és elszorította.
-Kösz!
-Nincs mit! De remélem tudod, hogy azért még haragszom rád!
-Hidd el én is haragszom magamra. Csak azt hiszem nem tudtam feldolgozni , hogy meghalt és megijedtem, hogy őt is elveszítem, ezért inkább én magam toltam el magamtól.
-De nem gondoltál bele, hogy így tényleg elveszítheted?
-Szerinted ennyi volt?
-Nem tudom!-mondta ridegen majd elhúzta a törülközőt az orromtól ami már nem vérzett. Kicsit letörölgetett, hogy ne legyek tiszta vér.
-Köszönöm Skye, jófej vagy!
-Mondtam, családtag vagy!-kacsintott de mielőtt felállt volna még fejbe vágott.-Haragszom!-mutatott felém és felállt. Nem tudtam mit tegyek, Walker nem fog beengedni max még egyszer orrba vág, hát akkor maradok itt ülök a földön, előbb utóbb kijön Heidi.
Heidi:
Idegen ágy, illatok... rossz így kelni, de ez van. Kiléptem a szobából a nappaliba mentem, de aztán hogy hangokat hallottam a konyhából odamentem.
-Jó reggelt!-köszöntem. -Mit csinálsz?
-Á csak megmostam a kezem, kicsit véres lett.
-Véres? Miért? Hogy? -Kirázott a hideg teljesen, de próbáltam leplezni.
-Nem érdekes.-rázta meg a fejét.-Hogy érzed magad?
-Rosszabbul hogy másnapos vagyok!-borultam rá a konyhapultra, így pont kiláttam az ablakon és Brian kocsiját láttam.-Brian?
-Micsoda?-kérdezett vissza Walker, mivel csak motyogtam.
-Az ott Brian kocsija. Volt itt? Keresett?-kérdeztem de Walker csak nézett rám, láttam gondolkodik valamin.
-Heidi, ami azt illeti...-
-JÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉZUSOM! -visítottam fel és felugrottam a székről.-Az az ő vére volt?!-kérdeztem de meglepettségemre alig jött ki hang a torkomon.
-Nyugi, nyugi, nem öltem meg, csak... csak..
-CSAK MI?!-
-Eltörtem az orrát!-bökte ki gyorsan egy halovány mosollyal.-Te mondtad hogy megüthetem.
-Walker jézusom, de nem gondoltam, hogy komolyan megteszed! Pláne hogy betöröd az orrát.
-Megérdemelte nem?
-De igen, de akkoris...Hol van most?
-Nem tudom, de Heidi ne felejtsd el, hogy voltál itt tegnap este...-de már nem hallgattam meg, majd kiugrott a szívem a helyéről annyira aggódtam Brian miatt.Berohantam a szobába a cipőimért és a bejárati ajtó felé szaladtam.Tiszta ideg lettem, remegtem és legszívesebben csak elordítottam volna magam, csak vele lehessek. Már épp becsaptam magam mögött az ajtót, ahogy megfordultam láttam hogy ott ül a földön, a ruhája véres, az orra feldagadt és bezöldült de ő ott ült és csendben figyelt. Ahogy néztem bekönnyeztek a szemeim. Odamentem mellé és leültem vele szembe.
-Heidi...-suttogott, és ahogy ránéztem láttam hogy ő nem mer a szemembe nézni. Valamivel babrált a kezében de nem nézett rám, csak arra meredt.
Brian:
-Heidi... én elcsesztem.-suttogtam, és éreztem hogy ég az arcom a dühtől. Dühös voltam, mert szívem szerint csa magamhoz öleltem volna és csak nyugtattam volna, hogy minden rendbe jön köztünk.
-Ennyi? Elcseszted?!
-Nem tudo mmit mondhatnék. Fasz voltam, és vagyok!
-Ez nekem édes kevés.-mondta, erős rideg hangon. Azt hittem legalább anniyra megviseli mint engem, de úgy tűnik nem.
-Nem akarlak elveszteni!-mondtam és felkaptam a fejem. Egyenest a szemébe néztem.-Szeretlek! Te vagy a mindenem!
-Miért?
-Mit miért?-kérdeztem értetlenül vissza, de ő komoly arccal nézett.
-Miért nem akarsz elveszíteni? Miért szeretsz? Miért tetted ezt velem?
-Te vagy a mindenem, az életem, nélküled csak egy piás rocksztár vagyok, akinek nincs élete. Szeretlek mert te vagy az egyetlen aki úgy elfogad ahogy vagyok, mert tudom, hogy most legalább anniyra félsz mint én attól, hogy tönkre ment a házasságunk, szeretlek mert tudom, hogy egész végig rád vártam. És ha már őszintének kell lennem, én emlékszem az esküvőnkre, én akartam, és akarlak téged is most is. És nem tudom miért tettem, nem akartalak elveszíteni, úgy felkelni, hogy egyszercsak nem vagy... Megijedtem...
-Én ezt így nem bírom tovább!-jelentette ki, én meg rosszul lettem. behasított a fejem , az orrom, de leginkább a szívem fájt, hogy elhagy. Vicces én aki mindig adom a keményet, félek, hogy elhagy egy nő. Bassza meg én tényleg szeretem!
Skye:
-Beszélgetnek, ez már jó jel!-csapkodtam Jimmy karját hogy figyeljen ő is végre és ne csak én csimpaszkodjak az ablakba, hogy lássak valamit.
-Szerinted kibékülnek?-kérdezte, mire csak nevetni tudtam.
-Viccelsz? Mindkettő hülye, de odáig vannak egymásért...Elég nyilvánvaló.-nem is értem, mindenki tudja, mióta visszajöttünk izzott köztük a levegő.
-Hmm...akkor lehet nálatok ez a családban örökletes...
-Mi? Miről beszélsz?
-Te és Matt.
-Úristen, mi teljesen mások vagyunk!-nevettem zavaromban, és inkább visszafordultam az ablakhoz.
-Na igen! Teherbe estél, elszöktetek, visszajöttél összejöttetek újra és újra, terhes vagy és mit ad isten, megint Matt az apa! Tényleg mások vagytok...-rázta meg a fejét, és úgy nézett rám, hogy szinte már hülyének éreztem magam.-Hé mi a baj?Skye? Lesápadtál.Jól vagy? Skye?! SKYE!-éreztem ahogy még Jimmy elkap és hallottam ahogy ordít, de ahogy a fejem előre csuklott csak a vért láttam magam körül a földön.Éreztem a hideg padlót és Jimmí karjait magam körül.
-Emily...-suttogtam és minden homályba veszett, már csak foszlányokat hallottam, ahogy Jimmy telefonál, a sziréna, és a kórház orrfacsaró fertőtlenítő szaga.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése