2013. október 18., péntek

Prológus: Nobody's Perfect

1999-et írunk, most vagyok 17 éves és még gimibe járok. Az életem csöppet sem mondhatni felhőtlennek. Anyám sebész a közeli kórházban, így nem igazán látom. Általában reggel és este.Van egy öcsém Jackson, aki szinte semmit nem fog fel ebből az egészből, még csak 4 éves.Apám katona és utoljára akkor láttam mikor az öcsém 1 éves lett. Néha kapunk egy-egy levelet de java részt bizonytalanságban vagyunk. Nem lehetünk biztosak benne, hogy életben van-e még.
Ami a sulit illeti, hogy lennének barátaim az túlzás. Katrine mindent megtesz hogy pokol legyen számomra az összes gimis éves, és ezzel nagyon jó úton jár. Na de amíg itt az ágyban elmélkedem, hogy milyen is az életem, ideje már felkelni.
-Ébresztő! -csapott anya a szoba ajtómra, így már ki is pattantam az ágyamból. Kinyitottam az ajtót és egy erőltetett mosollyal anya felé, jó reggelt kívántam. Elidultam Jackson szobája felé.
-Hé öcsi, ébresztő!-ültem le az ágy szélére és kezdtem simogatni a hátát.-Ébredj, fel kell kelnünk.
-Ébren vagyok!-nyöszörögte és a hasáról a hátára fordult.
-Gyere prücsök, iszunk kakaót!-emeltem ki az ágyból és leindultam vele a nappaliba. Leültettem a kanapéra, betakartam, és bekapcsoltam neki egy mesét, amíg kimentem a konyhába. Csináltam neki egy bögrébe kakaót, magamnak egy tejeskávét. Bevittem neki és leültem mellé. Lassan szürcsölgette a kakóját, holott én már szinte csak egy kortyot hagytam a kávémból. Visszasiettem a konyhába és csomaglotam magamnak két szendvicset majd fel az emeletre és gyorsan felöltöztem. Felkaptam a táskámat és leszaladtam. Jackson már a fürdőben volt és anyuval mosták a fogát.
-Lassan indulnunk kell!
-Jó mindjárt felöltöztetem!-mondta anyu addig én felvettem a dzsekimet, vállamra a táskát és az ajtóban vártam a kisöcsémre. Pár perc múlva már jött is. Adott még egy puszit anyunak és már fogta is meg a kezem. Kimentünk az ajtón és kézen fogva elindultunk a suli felé. A gimiben szerencsére volt kisiskola a kisebbeknek és ovi az egészen piciknek is, így Jackson természetesen odajárt, hogy én vigyem és hozzam suli előtt és után. Gyorsan leadtam az oviban elköszöntem és már siettem is az első órámra, de még így is elkéstem.
-Miss Locke, megint elkésett! Alig egy hónapja kezdődött a tanév és ez már a 4. alkalom.
-Elnézést Tanár úr, összeszedem magam.-mondtam és a helyem felé vettem az irányt, végig csak a székemet nézve, hátha nem szól be senki.
-Vagy lehet kevesebbet kéne éjszakázni azért a pár dolcsiért.-nevetett fel Katrine, de nem reagáltam. Ez az én életem, tűrni hogy mindenki rajtam röhögjön.
-Katrine kérem, fejezze be!-szólt rá a tanár.
-Elnézést, de gondoltam kíváncsi miért késik állandóan.-kuncogott megint, én meg már csak az órát bámultam, hogy csöngessenek már ki. A következő óra tesi volt. Már az öltözőben voltam és öltöztem mikor Katrine megint megjelent.
-Úristen nézzétek, hát ilyen egy elhasznált test. Fehér, csontos...- fintorogva méregetett a kis bandájával.
-De én legalább természetes vagyok. Nincs két szilikon a seggemben és a mellemben.-vágtam vissza neki, mire szemhunyorítva rám nézett, és ahogy kifelé ment vállal még belém jött.
Kimentünk a sportpályákhoz, a fiúkfutottak és fociztak, tőlünk páran röpiztek és mi a maradék szintén futottunk.Már lassan vége lett volna az órának az utolsó körömet futottam, mikor hirtelen csattanó hangot halottam, és megbotlottam, megfájdult a fejem. Aztán meghallottam Katrine nevetését.
-Upsz, bocsi... véletlen találtam el a csóri kis fejed!-nevetett gonoszan a barátnőivel. Felkaptam a labdát kicsit közelebb léptem és olyan erővel ahogy csak tudtam elütöttem a labdát!
-Miss Locke! Azonnal menjen átöltözni!-szólt rám erőteljes hangon a tanár, aztán odasietett a már földön ülő Katrinehez, akit egyenesen mellbe találtam a labdával és nehezen kapott levegőt. Rámnézett miközben kapkodta a levegőt én meg csak egy félmosollyal felé nézve mentem is az öltözőbe.
Lassan telt a nap, de végre eljött az utolsó óra, a matek.Mikor váratlan megszólalt a hangosbemondó.
-Az ehavi segélycsomagra jogosultak átvehetik azokat, most. Kérem fáradjanak be: Lizzy Stevens, Emily Roche, Daniel Bays, Liz Locke, Chris Mable.-A tanárnőre pillantottam, aki végig simított a nagy pocakján, és könnyes szemekkel rám nézett, hogy menjek csak nyugodtan.
-Gyerekek, a holnapi az utolsó napom, mivel lassan megszületik a kisbabám, így  a mai órát most akkor be is fejezném.-mosolygott ránk és mindenki már kezdett is pakolni.
-Köszönjük Liz, hogy olyan csóró vagy, hogy minket is elengedtek!-szólt be megint Katrine, de az ilyen beszólásaira már nem is reagálok, kicsaptam az ajtót és mentem az igazgatóiba.
-Jó napot, Liz Locke!
-Jöjjön be Liz, itt van a dobozuk.
-Köszönöm!-felkaptam a dobozt és indultam is ki.
-Van hír az édesapjáról?-megráztam a fejem, mire rám mosolyogtak. Sajnáltak, mint mindenki, akir tud róla. Gyorsan kisiettem és az óvoda felé mentem.
-Jackson már várta!-nyitotta ki az ajtót az óvónő.
-Köszönöm!Szia öcskös!-öleltem meg.-Kapd fel a kabidat, megyünk haza!-elszaladt és már szedte is össze a cuccait.-Minden rendben volt vele?
-Igen, nagyon jó gyerek!
-Köszönöm!-Jackson pont visszaért. Belekapaszkodott a dzsekim zsebébe én felkaptam a dobozt és így sétáltunk hazáig.Mire hazaértünk anyu már nem volt otthon. Jackson felszaladt a szobájába én meg leültem a nappaliba leckét írni. Valószínűleg elaludhattam, mert Jackson rázogatta a karomat.
-Lizzy, Liz csöngettek! Ébredj!
-Ébren vagyok! Nyitom!-szaladtam az ajtóhoz.-Szia Brent!
-Szia, Liz! Hoztam a húgomat, elvileg anyáink megbeszélték, hogy te vigyázol rá délután!
-Ohh, igen, persze! Gyere csöppség!
-Sziaaa!-integetett a testvérének és már mentem is a lassan 3 éves kislánnyal vissza a nappaliba. Bekapcsoltam egy mesét és leültünk a tv elé. Mire a kicsi és Jackson is éhes lett kimentem a konyhába mire csöngettek megint. Kinyitottam az ajtót és egy ismerős arc volt.
-Igen?-kérdeztem, mire egy fura grimasszal nézett rám.
-Jöttem a húgomért! Itt van?
-Jah, Brian, ugye?
-Igen! -bólintott, intettem neki, hogy jöjjön beljebb, és elindultam a kislányért.-Nem osztálytársak vagyunk?
-De!
-Te vagy Liz ugye?
-Igen, én.
-Nem is tudtam, hogy szomszédok vagyunk! De akkor nem is igaz, hogy.... nem vagytok csórók.-magamra erőltettem egy mosolyt.
-Nem nem vagyunk! Ezt jól látod!
-Akkor nem értem!
-Apám katona, ezért kapunk segélyt! Ezért kések minden reggel, de most már azt hiszem menned kell!-mondtam kicsit gúnyosan, mire szemöldök felvonva ki is ment a karjában a kis Mckennaval.



Sziasztok, bocsi mindenkitől, hogy kicsit elkéstem mostanság, de egy új fiction-ön dolgoztam, aminek íme itt a prológusa, este pedig jövök a Life is just a game új fejezetével is! :D Remélem azért ez a fic is tetszeni fog!!! Olvassatok és írjatok komit, várom a véleményeket!!


2 megjegyzés :

  1. hmmm.... Nagyon jól kezdődik!!!
    Várom a folytatást!!!

    ~foREVer <3

    VálaszTörlés
  2. Remélem a folytatás is tetszeni fog :) Vasárnap jön az is , késő este :D

    VálaszTörlés