2013. január 7., hétfő

Tainted Love 30.rész

Teljesen összezavarodtam. Ma van Syn szülinapja, délután megyünk is a bulira, de Jensen nem jön, nincs kedve elrontani az én kedvemet és Brianét sem. Nem tudtam mi legyen velünk, mert tetszett Jensen, és meg is volt a lehetősége, hogy boldog legyek vele, de valami miatt nem tudtam túl tenni még magam Brianen. Mióta Jensen megcsókolt nem mondtuk, ki hogy járunk, nem is történt semmi azóta.
-Rachel, mikor megyünk?-jött be a szombámba Lea és befeküdt mellém az ágyba.
-Nem tudom, azt se tudom, hogy akarok e menni.
-Pofa be, muszáj eljönnöd.-mondta Leana és ledobta a takarómat a földre. -Eljössz és piszkosul jól érezzük magunkat, miközben Syn a fejét fogja verni , hogy Michellet választotta helyetted.- mondta vigyorogva.
-Jaj nem, nem, én nem akarom, hogy boldogtalan legyen.  Én boldog akarok lenni, nélküle. Nem akarom, hogy én érezzem magam rosszul, hogy ő mással van.
-Akkor csak egy hatalmasat bulizunk. Jensen jön?
-Nem nincs kedve! Múltkor Jimmy közölte vele, hogy nem fog működni velem a kapcsolata. Erről jut eszembe beszélnem kéne Jimmyvel.
-Okés, akkor átküldöm, kint van a nappaliban. -mondta Leana és kiment a szobámból és pár perccel később lassan lépdelt befelé Jimmy. Leült mellém az ágyra, de jó ideig nem szóltunk egymáshoz. Végül Jimmy odakúszott mellém és felém fordult.
-Rache, tudom, hogy hülye voltam, és hatalmas baromságokat akartam veled megértetni. És nagyon sajnálom, hogy beavatkoztam az életetekbe, de nem szeretném, hogy erre rámenjen a barátságunk. És sajnálom, hogy Briannel miattunk lett vége.
-Nem miattatok lett vége, csak miattatok nem jöttünk újra össze, de már mindegy, Michellet választotta, és ezt is akartátok.
-Tényleg sajnálom, nem akartam, hogy mindketten szomorúak legyetek, én csak azt akartam, hogy olyasvalakivel éljetek aki teljesen megért titeket. Brian örökké turnézni fog, inni, meg bulizni, és nem tudtam elképzelni, hogy neked ez jó lesz mikor már gyereket akarsz. Michelle viszont nem akar gyereket, vagy jól leplezi és ismeri is Briant.
-És meg is csalták egymást nem egyszer. Köztünk ilyen nem volt, mert tényleg szerettük egymást, de Jimmy zárjuk le inkább, jó? Tudom hogy szeretsz és én is téged, azt is tudom Michellet mennyire szereted és Briant és nem fogom őket szétszedni. Csak soha többet ne beszéljünk erről, jó? Nem akarok többet arról tudni, hogy mi lett volna...-mondtam és akkor végre összenéztünk, egymás szemébe. Elmosolyodtunk és megöleltük egymást.
-És milyen ajándékod van Synnek?-kérdezte Jimmy, de csak elmosolyodtam.
-Majd ott meglátod!mondtam és kisétáltam a fürdőbe. Délután Suzyékhoz mentünk át, nálunk lesz ugyanis tartva Syn szülinapja. Kicsit korábban mentem, hogy tudjak segíteni Suzynak a kajákkal és úgy tűnt nagyon örült is neki. Mikor bementem a konyhába Michelle és Valary már ott voltak.
-Rachel te vagy a megmentőnk, nagyon lassan haladunk.-mondta sóhajtozva Suzy, majd hirtelen berohant Mac.
-Rachel!-ugrott a nyakamba.- Átmehetek hozzád hétvégére?
-Persze, ha anyu megengedi, akkor jössz amikor akarsz!-mondtam Suzy meg csak mosolyogva bólintott.-Szóval mit csináljak, mit segítsek?
-Hát ha a tortát bevállalnád..
-Jó bármiben szívesen segítek, de Michelle ha akarod, csinálhatod te.-mondtam neki, de nem válaszolt csak meredt rám.
-Jó lesz ha te csinálod a tortát.- mondta Suzy és a kezembe nyomta a keverőtálat. Elkezdtem bekeverni a tésztát és ahogy kész lett gyorsan beraktam a sütőbe. Míg megsült megcsináltam a krémet, természetesen csokisat, de még előbb kész lettem így kicsit segédkeztem pár köretnél.
-Miért jöttél előbb?-kérdezte Val, mikor épp zöldséget szeleteltem.
-Hogy segítsek Suzynak. Nem tudtam, hogy itt lesztek.
-Mivel Michelle Syn barátnője gondolhattad, hogy segít.
-Val, ne parázz nem fogom tönkre tenni a húgod boldogságát, Brian és Suzy a barátaim, és Macet is imádom, Syn pedig a barátom, szóval természetes, hogy segítek nekik.-mondtam és szembe fordultam vele. -De még jó is, mert rátok fért a segítség.-mondtam majd a felaprított zöldségeket odavittem Suzynak a serpenyőben. Gyorsan befejeztem a tortát, kívűlről is bekentem a csokikrémmel, majd Michellehez toltam.
-Ha esetleg szeretnéd kidíszíteni, csinálhatod.-mondtam mikor értetlenül állt a torta fölött, aztán elsétált. Legalább én próbálkoztam normálisan viselkedni vele. A tortát beraktam a hűtőbe, majd segítettem bepácolni pár húst Suzynak.
-Jaj Rache, nem is tudom mi lett volna, tuti nem lennénk még készen.
-Bármikor segítek tudod.-mondtam majd mikor készen lettünk kimentem a kertbe ahol meglepetésemre már ott voltak a srácok és Julie Rosezal.
-Jaj szia gyönyörűségem!-mondtam mikor felém totyogott a kis keresztlánykám, gyönyörű kislány volt. -Sziasztok srácok!- mondtam ahogy melléjük értem Rosieval.
-Fincsi lett a torta?-kérdezte vigyorogva Zacky, mire megvontam a vállam. -Ugye csokis?
-Igen csokis!-mondtam mosolyogva mire összevigyorodtak a srácok, Michelle meg inkább visszament a házba. -Na ez szép este lesz.-mondta és láttam, hogy mindenki elhúzta a száját. Egy óra múlva már minden vendég megérkezett. A srácok köszöntek mindenkinek én meg csak figyeltem az emberek. Párukra emlékeztem, de nagyon rég nem találkoztam velük, de voltak akik jöttek egyből köszönni, mint a Madden ikrek és a többiek a bandájukból.
-Rég láttunk kiscsaj! Csak nem megint együtt?-vigyorgott rám Benji.
-Nem, Michellel jár, csak barátok vagyunk. -mondtam de azért megöleltem és leültek mellém inni.
-És van valaki más?
-Hát alakulóban lehet, de ezt hagyjuk, inkább csak igyunk.-mondtam és így is volt míg meg nem jött Syn. Srácok egyből köszöntek neki és adtak is neki valami ajándékot. Aztán súgott valamit Joelnek és ők elmentek ő meg leült mellém.
-Boldog szülinapot!-mondtam neki mire elmosolyodott.
-Hát hogy itt vagy, és Michellel nincs semmi harc, már az.
-Nem fogok harcolni vele, ma is próbáltam kedves lenni.
-Tudom, Suzy meg Mac mondták, hogy rendes voltál vele, de ő meg mindig csak elment.-bólintottam mire kicsit komor lett az arca.
-Nem gond, lehet én is így reagálnék.
-Köszönöm! És sajnálom, hogy így alakult.
-Ne, ezt hagyd abba. Ma van a szülinapod, nem beszélünk ilyenekről. Az már mindegy. -mondtam neki, de éreztem hogy a szemeim kezdenek könnybe lábadni.
-Nem mindegy. Ha tehetném..
-Elég már! Mindegy, mert tehetted volna, de nem tetted. Koncentráljunk a szülinapodra, jó? Érdekel az ajándékod?-kérdeztem tőle, mire elvigyorodott. Megfogtam a kezét és behúztam a kert közepére.
-Szóval közös ajándék, tőlem és a keresztlányunktól, vagyis inkább Julietól. Mivel itt vannak, így át is tudjuk adni együtt.-mondtam és intettem Julienak aki már jött is a pici lánnyal. Rosie ahogy meglátta a keresztapját, egyből vigyorgott és kalimpált így hamar Syn kezébe keveredett. -Na mindjárt jövök, itt maradjatok! Hozom az ajándékot.-mondtam és gyorsan ki szaladtam a ház elé, ahol egy hatalmas teher autó állt és egy pasi beszélt Briannel és Suzyval.
-Itt vagyok, az nekem jött.-mondtam és már alá is írtam a papírokat, Suzyék meg értetlenül néztek rám.
-Komolyan ezt kapja szülinapjára?-bólintottam, mire rázták a fejüket. -Ez kicsit nagy ajándék.
-Nem ez egy szívesség. De léci valaki nyissa ki a kert kaput.-mondtam és pár perc múlva már a kertben voltam az ajándékkal és úgy néztem szembe mindenki tátott szájjal bámuló tekintetével.
-Nem mondod komolyan!-ordította el magát Syn és felém sétált. Leszálltam a motorról és odaadtam neki a kulcsokat.
-Boldog Szülinapot!-mondtuk neki vigyorogva, ő meg egyszerűen csak nem tért magához.
-Ez egy Harley Davidson! Ezt kaptam tényleg?-már mindenki nevetett rajta, hogy mennyire nem képes elhinni.
-Menj már vele egy kört!-mondta neki Julie, mire elvigyorodott felpattan a mocira és már ment is.
-Figyelj csak, leszünk barátok?-lépett mellém vigyorogva Matt és Zacky.
-Nyugi már azok vagyunk!- kacsintottam rájuk, mire nevetni kezdtek.
-Remélem tudod, hogy mindjárt szülinapom van!- vigyorgott erősen Matt és átkarolt.
-Hát, hogyne!
Syn egy negyed óra múlva visszatért a motorjával és megállás nélkül vigyorgott. Még legalább félóráig le se szállt róla, azon ült és úgy beszélgetett másokkal. Mivel kezdett már késő lenni és Julieék indulni készültek, gondoltam megyek én is. Odamentünk hát elköszönni tőle, de nem engedte.
-Megértem, hogy nektek mennetek kell, igazi kicsim fáradt vagy már.-mondta és megpuszilta Rosie fejét aztán rám nézett.- De te még nem mész, ezt még valahogy meg kell köszönnöm.-mondta vigyorogva és maga mögé mutatott miután kicsit előre csúszott. -Elviszlek egy körre, gyere csak.
-Jó de csak mert szülinapod van!-mondtam mire nevetni kezdett és már gurultunk is ki a kertből.
-Ma akkor mindent kérhetek?
-Nem, ezt miből gondolod?
-Szülinapom van! -mondta de nem reagáltam, csak kapaszkodtam a derekába míg le nem értünk a partra.
-Miért jöttünk ide?
-Ez jutott eszembe. És akkor kérhetek még valamit?
-Attól függ mi az!
-Egy utolsó csókot.-mondta és kirázott a hideg.
-Azt nem. Te Michellel vagy én meg.
-Jensennel? Akkor hol van?
-Miért kell neked egy csók?
-Mert szeretlek és te is tudod. Leakarom zárni ami köztünk volt, hogy barátok lehessünk és.. és Michellere tudjak koncentrálni.-mondta aztán mélyen a szemembe nézett és magamat is megleptem mivel hirtelen elkaptam és megcsókoltam. Nem tartott sokáig mert elkezdtek potyogni a könnyeim, így aztán eltolt magától.
-Köszönöm!-mondta és letörölte a könnyeimet, majd elindultunk vissza. Ahogy ismét a kertben voltunk elszaladtam mellőle és leültem a bárhoz. Juliet kerestem a szememmel, de valószínűleg már elmentek a kicsivel. Sorra ittam a koktélokat, míg nem leült valaki mellém.
-Szia emlékszel még rám?
-Igen, Rob ugye?-bólintott, mire elmosolyodtam. -Te csináltál a srácoknak tetoválásokat.
-Igen, én vagyok. Még mikor együtt voltatok Syn mondta te is szereted a tetoválásokat.
-Igen van is egy pár.-mondtam neki, mire mosolyogva bólogatott.
-Mit szólnál egy ingyen tetováláshoz?
-Hol a buktató?
-Hát nagy szívesség lenne, a helyzet az, hogy szóltak egy újságtól, hogy nőkről akarnak képsorozatot, akik tetoválásokkal élnek, de ugyanolyan nőiesek.-mondta mire elkerekedtek a szemeim. -Megkérdeztem a srácokat, ők azt mondták benne lennél.
-Hát nézd, ezen gondolkoznom kell. Miért pont én?
-Hát mert elég szlp nő vagy, ha mondhatom így, és nem is egy tetoválásod van és amennyire én tudom jelentenek is valamit neked. Pár kép az egész néhány másik nővel, és tőlem egy tetoválás.-győzködött és valószínűleg a srácok kiszúrták, hogy beszélgetünk mert pár perc múlva mögöttünk álltak.
-Benne van, hidd el!-mondta vigyorogva Johnny és emelte a poharát felém.
-Srácok, elárulta, hogy ti uszítottátok.-mondtam mire emelték a kezüket, jelezvén, hogy ők ártatlanok.
-Vállald el!-mondta Syn mosolyogva. -Szülinapom van!-vigyorodott el, így aztán bólintottam egyet.
-Jó legyen, vállalom! Mikor lenne?
-Hát amint megmondod, milyen tetoválást, megtervezzük és már mehet is. Az interjú meg fotózás pedig amikor összeegyezteted az újsággal, úgy tudom egy hónapon belül meg kell ejteni.
-Oké, akkor Zacky tervezz nekem valamit, jó?-néztem rá, mire elvigyorodott és adott egy puszit az arcomra.
-Ahogy kész bemegyek és meg is csinálhatod, aztán majd meg keresem az újságot, ez így megfelel?-néztem Robra aki bólintott, de a  biztonság kedvéért felém nyújtotta a kezét. Kezet ráztunk és pár itallal pecsételtük meg az üzletünket.
Egy héttel később Zacky már kész volt a tetkóval, a lábfejemre került egy színes különböző mintákkal ellátott koponya Rob által, és én és a magazin szerencséjére, pont bent voltak így a tetoválás készüléséről is csináltak képeket, valamit Zackyről, mivel ő tervezte, és pár kérdést is feltettek, már csak a fotózás volt hátra amit 2 nappal későbbre beszéltünk meg. Eszembe jutott időközben az ajándék amit Mattnek szervezhetnék be, így miután beszéltem a fotóssal hívtam is Valaryt és egyeztettük a részleteket. Két nappal később együtt mentünk a fotózásra. Mikor megérkeztünk, nekem odaadtak egy kis fekete toppot ami épphogy a mellem takarta és egy pici fekete gatyát, mondván így minden tetoválásom látszik. Kicsit fura volt mintha meztelen lettem volna, de azt mondták ahhoz képest, elég jól csinálom és nagyon szép képek lettek, míg én néztem a képeket, addig Valaryt fotózták.
-Basszus ezek nagyon jók.-mondtam a fotósnak mikor mutogatta a képeimet.
-Igen, jó az alany.
-Nem, ez nem rajtam múlt. Nagyon jól fotózol.
-Ez tetszik a legjobban.-és mutatott egy képet amin az oldalamon lévő felirat, a fülem mögötti Zacky koponya, a jobb kezes gumimaci látszott. Az egész kép fekete fehér volt, csak a tetkók voltak színesek. Tátva maradt a szám, ahogy néztem.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése