2013. január 7., hétfő

Tainted Love 25.rész

A fiúk már egy hete elmentek, a lányok maradtak velem. Valary mikor átjött kiragadott a szobámból és összeszedett.
-Elég már! Muszáj feldolgoznod, és túllépned. Tudom nehéz, de most gyere! -megragadta  a kezem és beültetett a kocsiba, ahol már Lea és Gena vártak mosolyogva. -Vásárolni megyünk és lazítani.
-Köszi lányok, de nincs kedvem!
-Jó Rache, van kedved és ennyi! Abba kell hagynod ezt az egészet!-nézett szigorúan Gena, majd kicsit enyhült az arca. -Hiányzol nagyon! -Végig néztem rajtuk és láttam, az arcukon, hogy tényleg baj van. Hát belementem, hogy elmegyek velük, nem mintha lett volna más választásom.
-Na hogy érzed magad?- kérdezte Valary mikor épp egy kávézóban ültünk.
-Hát, nem olyan rossz, jó veletek lenni. És végre másra is gondolok.
-Látod, tudtuk, hogy erre van szükséged. Mire a srácok haza jönnek össze kell szedned magad.
-Miért?
-Jimmy nem bírja nézni hogy menniyre ki vagy!- mondta halkan Lea.
-És Syn is nagyon ki van! Teljesen megváltozott.- mondta Gena, de ezt már tudtam, és azt is, hogy biztos még jobban kiakasztottam.
-Sajnálom, hogy nem figyeltem rátok, és magamba roskadtam. -Gena megszorongatott és a többiek is rám mosolyogtak.
-Semmi baj, csak most már legyél a régi. Szükségünk van rád, és a fiúknak is.-mondta Valary és ő is megölelt. Rájöttem, hogy igazuk van, és tényleg szükségem volt erre, ahogy arra is, hogy elfeledkezzem a történtekről. -És ha lehet hívd fel Briant, mert Matt azt mondta tiszta ideg miattad, alig alszik és Michellel sem beszél.
-Jó, majd felhívom valamikor.- mondtam, aztán meséltek a lányok, mi minden történt az elmúlt pár hétben, mikor nem igen foglalkoztam bármivel is. A mesélésüket egy félénk lány zavarta meg, aki megállt mellettünk egy füzettel.
-Szia szeretnél valamit? -kérdeztem tőle mosolyogva mire elénk rakta a füzetet. Egy rajz volt az Synről és rólam.- Hú, ezt te rajzoltad?- bólintott zavarában, meg se mert szólalni, közben már a lányok is ámuldoztak a rajzon.
-Sajnálom, hogy már nem vagytok együtt. Aranyosak voltatok. És a babát is sajnálom.-motyogta a végét halkan de a lányok felkapták a fejüket és aggódva néztek rám.
-Köszönöm, nagyon rendes vagy! A rajzot megtarthatnám, hogy megmutassam majd Briannek?
-Persze, nagyon szívesen neked adom!-mondta és el is kezdte kitépni a füzetéből.
-Előtte ráírnád a neved kérlek?Csak hogy tudjam, ki volt ilyen aranyos!- mondtam neki és már írta is rá a rajz hátára a nevét, majd otthagyta és mosolyogva elment. A lányok mosolyogtak rám.
-Ez édes csaj volt, és ez a rajz durva!- bámulta a lapot Lea.
-Tényleg megakarod mutatni Briannek?- kérdezte Valary,mire bólintottam. -Akkor szeretnélek megkérni, hogy ne tedd.-látta az arcomon, hogy nem értem, minek mondd ilyet. -Michellel nem jönnek ki most jól, szerintem csak bekavarna, ha ezt látná.
-Mert úgy gondolod, hogy még szeret?Talán elhagyja Michellet miattam?
-Én csak nem szeretném, hogy emiatt baj legyen. -mondta, de nem nézett rám.
-Valary kérlek! Ha szereti Michellet vele marad, de nem is értem, hogy akkor minek mondtad, hogy hívjam fel.
-Mert ha nem beszélsz vele, és nem tudja, hgy már jól vagy, továbbra sem fog foglalkozni a húgommal.
-Valary nem én befolyásolom Briant, abban, hogy Michellet szereti vagy sem, és hogy vele marad vagy sem. De most inkább, ha nem gond haza megyek.  És tudod, mit felhívom neked Brian, beszélek vele, és meglátjuk mennyit fog foglalkozni a húgoddal.-mondtam összeszedtem a holmimat és kirohantam a kávézóból. Nem akartam taxizni, hát sétálni indultam, haza menni se volt kedvem, jól esett, hogy céltalanul bolyongok, de az elmélkedésemet a mobilom csörgése zavarta meg.
-Szia!-szólt bele egy ismeretlen ideges és szomorú hang.
-Szia!-egy hosszú csend állt be míg újra megszólalt.
-Komolyan mondtad azokat,mielőtt eljöttem?
-Nézd, én sajnálom..
-Komolyan mondtad?
-Igen!-hallottam, ahogy felsóhajt a vonal túlsó végén.
-Én nem értelek! Akkor miért hagytad, hogy elmenjek Floridában? Mi értelme volt mindennek?
-Semmi, és nem tudom. Jace elnyomta a hiányodat.
-Nem hagyhatom el Michellet. Nem tehetem, már így se beszéltem vele egy hete.
-Nem is kértem, csak úgy gondoltam tudnod kell.
-Én is szeretlek és én is bánom, hogy úgy lett vége, hogy hagytalak elmenni és hogy már nem vagyunk együtt.- újabb hosszú csönd állt be.
-Most leteszem, de majd beszélünk és találkozunk ha haza jöttök.
-Jó, mindenképpen. De talán meg is látogathatnál minket, örülnék vagyis Jimmynek jót tenne.
-Jó, majd beszélek vele is. Szia!
-Szia!-egy ideig mielőtt letettük volna csak hallgattunk. Csalódott voltam, de nem akartam bekavarni. Valary úgy tűnik ígyis neheztel rám. Már csak a házban vettem észre, hogy hazáig sétáltam. Pinkly ugrott nekem ahogy benyitottam az ajtón és a kanapén pedig Valary várt.
-Hát te?
-Gondoltam beszélhetnénk azok után ami a kávézóban volt. Rosszul éreztem magam miatta.
-Ohh, akkor hallgatlak.- mondtam neki, és leültem az egyik fotelba.
-Tudod, csak Michelle mindig Briannel akart járni, amióta ismerjük egymást a srácokkal és most együtt vannak. Tudom, hogy mennyire boldog, és azt is, hogy Brian nem szerelmes. Nem akarom egyszerűen a húgom maradványait söpörgetni. Kérlek ne tedd tönkre.
-Nem tudom, miből gondoltad, hogy tönkre akarnám tenni. Mert egyáltalán nem állt szándékomban és komolyan kiborít, hogy van bőr a képeden úgy beleszólni az életembe, hogy eltitkoljam az érzéseimet, pont a húgodért.
-Igazad van sajnálom, csak nem akarom, hogy magába zuhanjon, mert a testvérem és ha kell tűzön vizen átmegyek  érte.
-Tudom. De azt hittem annyira ismersz, hogy tudd, nem akarnám elvenni tőle Briant. Bánom, hogy vége lett és hogy itt hagytam. És még mindig szeretem. De mikor Floridában voltatok, végig próbált velem kibékülni, de nemet mondtam Michelle miatt. És bár erről nem tudtál, de fáj, hogy ilyet feltételeztél volna rólam. -ránéztem, és láttam hogy könnyesek a szemei. Rosszul éreztem magam, pedig tudtam, hogy igazam van.
-Nem tudtam, és köszönöm. És szörnyen sajnálom, hogy nem bíztam benned. Tudom, hogy milyen vagy, tudom, hogy...- folytatta volna még, de inkább megöleltem és így elhallgatott.Lea és Gena kirohantak Lea szobájából és ők is a nyakunkba borultak. Majd leültünk a kanapéra együtt és csajos estébe kezdtünk. Áthívtuk Laceyt is, és Juliet. Borozgattunk, körmöztünk, hülye szerelmes filmeket néztünk, amik után a lányok telefonálgattak a srácokkal én meg csak ültem csendben. Aztán eszembe jutott, hogy amíg magamba roskadtam, megfeledkeztem a munkámról. Basszus, csakúgy tuti nem könyöröghetem magam vissza, hogy egy hónapig semmit nem csináltam. Bepánikoltam hirtelen és nem tudtam mit tegyek.
1 hónappal később:
Épp úton voltunk a srácokhoz, a lányokkal. Kicsit kínos volt mert jött Michelle is, és így valójában én teljesen fölösleges voltam. Michelle próbált néha kedves lenni, de valahogy ez nem működött köztünk, nem tudtunk barátok lenni. A srácok a reptéren vártak ránk. Én mentem elöl, és mint kiderült meglepetés voltam, mert Jimmy, Brian és Zacky egyből felém rohantak szorongattak, dobáltak.
-Basszus, de jó hogy itt vagy!-emelt fel Jimmy. -Örülök, hogy már jól vagy!
-Igen én is! Nagyon hiányoztatok már, és a barátnőitek helyre raktak. -mutattam a csajok felé, akik addig Mattel és Johnnyval voltak. Mi is odamentünk hozzájuk és akkor Matt is megölelgetett.
-Hiányzott a vigyori fejed már!-mondta nevetve.
-A tied is. -mondtam aztán elindultunk a buszuk felé. Hátra néztem és láttam, hogy Michelle, hogy örül hogy itt van végre Synnel. Kézen fogva sétáltak és Michelle csak úgy ragyogott. A buszban még kínosabb volt, most Michelle került Syn ágyába, oda ahol anno én feküdtem, ott ült ahol anno én. Hát sajnos nem is nagyon bírtam, és elkezdtem sírni.
-Na mi az?-ült le mellém Johnny és megtörölgette az arcomat.
-Semmi, csak jó újra itt lenni. Csak egy picit más.- mondtam mire Michellere nézett.
-Hát igen, kitúrtak a helyedről.- mondta mosolyogva és adott egy sört.
-Nem. Ez így  jó. Csak rossz nézni, hogy mindenki milyen boldog.
-Akkor azt hiszem tennünk kell érte, hogy te is boldog legyél. -mondta és odahúzott a többiekhez és bejelentette hogy elmegyünk most így együtt inni valahova. Jó volt, de ugyanolyan volt egész este. Mindenkik együtt boldogan és bár a lányokkal is meg a srácokkal is jól elvoltam, nem bírtam a tudattal, hogy legutóbb milyen volt egy ilyen turné.Kimentem a kocsma elé és rágyújtottam.
-Hát te meg mióta cigizel?-lépett mellém Brian, de úgy megijesztett, hogy ijedtemben elejtettem a cigit a kezemből, de lehajolt és felvette nekem.
-Szia Syn. -mondtam mire mosolyogni kezdett.- Tudod az utóbbi két hónapom elég húzós volt.
-Na igen! Örülök, hogy összeszedted magad. De Valary mondott valamit a munkádról.
-Ja igen, hát otthagytam.  Most esküvőszervezésbe kezdtem Julieval.
-Az szép.
Hosszú kínos csönd következett. Nem tudtunk mit mondani egymásnak.
-Köszönöm, hogy nem komplikáljuk túl a dolgokat. -mondta végül és rám nézett.
-Ugyan, én köszönöm neked, hogy a barátom maradtál. -mondtam neki mire megölelt és visszamentünk a többiekhez.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése