2013. január 7., hétfő

Tainted Love 18.rész

Miután elmondtuk a srácoknak, hogy mi a meglepetés,úgy döntöttek, hogy akkor elvisznek minket, hogy ünnepeljünk, én mondtam, hgy Synnel később megyünk, mert Julie még átjön valamit kérdezni. De ők addig elmentek a szokásos helyünkre inni pár kört és a legnagyobb meglepetésére mindenkinek Lacey is ment. És most már figyelt mindenkire. Julie pár perccelazután hogy mindneki elment meg is érkezett.
-Szia!- köszönt neki Syn egy öleléssel, majd leültünk a konyhába.
-Gondolom Rache már mondta, hogy kérdezni akarok valamit.
-Igen, de ötletem sincs hogy mit. -mosolygott türelmetlenül és az ölébe húzott Syn. Julie csak mosolygott.
-Hát a helyzet, hogy terhes vagyok. Szeretném ha Rachel lenne a gyerekem keresztanyja, és arra gondoltunk Johnnal, hogy Rachenek is jobb lenne, ha esetleg te lennél a keresztapa.- mondta ki Julie, mire Syn és én is ledermedtünk.
-Jaj, de jóó! Persze hogy vállalom.-ugrottam Julie nyakába, és megsimogattam a pocakját
-Na Brian? Mit mondasz?- kérdezte óvatosan Julie, mire Syn elmosolyodott.
-Örömmel leszek keresztapa! Remélem, kiscsaj lesz és fenyíthetek mindenkit.- vigyorodott el, mire Julie megölelte, majd már ment is hogy elujságolja Johnnak, hogy megvannak a keresztszülők. Mi meg mentünk a többiek után.
-Na akkor a csodás barátnőinkre, akik ennyire imádnak minket!-mondta Jimmy miközben emelte a felesét, így tett mindegyik srác és ittak. Majd mindannyian kaptunk egy-egy puszit minden bandatagtól.
-Jó lesz az a pihenés, végre!- dőlt hanyatt Matt, és magához húzta Valt is. -Mikor is megyünk?
-25-én és majd január 2-án jövünk- mondta Val, mire mindegyik srác szeme megint csak csillogott.
-Éljen a közös szilveszter! -ordította el magát Syn, majd hirtelen felugrott és a pulthoz sietett.
-Figyeljetek, én lehet nem maradok addig!- közölte halkan, óvatosan Johnny.
-Nyugi már! Laceynek is van hely! Mind külön kétszemélyes szobákban leszünk.- mondta mosolyogva Gena, mire Johnny elmosolyodott és eltátogott egy köszit. Így már ő is teljesen felszabadult és önfeledten ittunk így együtt. Észre se vettük, hogy már pár rajongó is leült közénk és próbáltak beépülni a társaságba.
-Srácok mennünk kéne!- szólalt meg Zacky és erősen az idegenekre tekintgetett. Elkezdtünkszépen elindulni kifelé, de az egyik srác magához rántotta Leat.
-Gyere már egy közös képre!- húzta oda magához, a már elég részeg srác, Lea meg próbálta eltolni magától de nem ment. Jimmy már kint cigizett, de szerencsére Zacky még bent volt és egyből oda is lépett.
-Hagyd békén!- fogta meg a srác karját, hogy elengedje Leanat.
-Neked nem a szöszi a csajod?
-Ne is beszélj róla! Ő a barátom! Engedd el, ha nem akarsz bajt!-mondta neki Zacky olyan higgadtan, hogy valószínűleg kicsit megrémült a srác, hogy tényleg baj lesz, neki mennek, vagy megveri őt Zacky így elengedte Leanat, aki egyből ki is ment Jimmyhez majd jött Zacky is.
-Hé srácok ez mi volt?-kérdeztem tőlük, mert még pont az ajtóban álltam, és foszlányokat hallottam. De egyikük sem válaszolt. Hát elindultunk haza felé. Sétáltunk és szép lassan váltunk szét. Most Synhez mentünk, aki meglepő módon, este nem támadott le és nem is hagyta hogy én támadjam le, inkább gyorsan elaludt. Csalódott voltam, így kihúzódtam az ágy másik felébe és úgy aludtam el.
-Reggel arra keltem, hogy egy tálcán volt palacsinta, tojásrántotta, sült virsli, narancslé, kakaó és kávé Syn helyett az ágyban. A tálca alatt egy boríték.
Jó reggelt Szerelmem! Jó étvágyat, nem tudtam, mit ennél, így mindent csináltam amit szeretsz. Ha megetted, várlak a nappaliban. A fürdőbe ne menj be! Szeretlek
Meglepett nagyon, azt se tudtam hogy Syn tud főzni, nem hogy még ágyba kapjak reggelit. Gyorsan megettem a palacsintákat és megittam a kakaót, majd a narancslével a kezemben elindultam a nappali felé. Ahogy beléptem, egy hatalmas csokor sárga és vörös tulipán várt és egy nagy doboz, amiből kaparászás hallatszott. Letettem a poharamat és óvatosan levettem a doboz tetejét. Egy nagyon pici kis fehér szőrgolyó volt benne, és ahogy meglátott csóválni kezdte a farkát. Egyből kikaptam és megölelgettem miközben mindenhol végig nyalta a kezemet és arcomat. Egyszercsak éreztem, hogy valaki átölel.
-Tetszik?
-Imádom! De miért kaptam?-kérdeztem Syntől, miközben lassan feléfordultunk a kiskutyával.
-Jimmy mondta, hogy régen volt egy ilyen kis fehér kutyád és mennyire szeretted. És mivel most én sokat dolgozom, gondoltam örülnél neki, amíg haza nem érek. -mondta és adott egy puszit a homlokomra.
-Nagyon aranyos vagy! Cserébe te nevezheted el! -mondtam mire elmosolyodott.
-Reméltem, hogy felajánlod! Én Pinklynek hívnám!
-Pinkly? -bólintott mosolyogva. - Tetszik neki úgy látom.-mivel szegény kiskutya ahogy közelebb került Synhez, le is pisilte.
-Na jó! -mondta és egyből lekapta a pólóját.
-Vagy lehet engem szeret!- mondtam mosolyogva és leraktam Pinklyt a földre. Majd magamhoz húztam Synt.
-Ne várj! Van még meglepetés!
-Mire fel ez a sok meglepetés?
-Szeretlek, és szeretném, hogy ezt tudd!- mondta és megcsókolt.
-Ehhez nem kellenek ajándékok!  Tudom, hogy szeretsz!
-Jó! De most gyere, menjünk készülődni.-mondta és felvette Pinklyt a földről és betette egy kis elkerített részre, ami le volt terítve és minden volt neki, enni, inni, játékok, ágyikó. Megfogta a kezem és elhúzott a fürdőszobáig. Ahogy beléptünk mindenhol gyertyák voltak és nagyon finom illat.
-Fürdünk?- kérdeztem mire elmosolyodott és lassan kezdett csókolni. Gyengéd volt, annyira mint még sose. Lassan levette a ruháimat és beemelt a kádba, majd jött utánam. Vagy 2 óráig ültünk a kádban, majd mikor kezdtünk kicsit fázni kimásztunk. Felöltöztünk és elindultunk valahova Pinklyvel a kezünkben.
-Hova megyünk?
-Titok!- vigyorgott és sétáltunk tovább majd nem sokára megálltunk egy cukrászdánál. Syn bement mi meg Pinklyvel kint vártunk. Majd pár perc múlva egy nagy epertortával tért vissza.
-Hát úgy tudom ez a kedvenced!- mosolygott és lerakta elém a tortát.
-Jól tudod! -adtam egy csókot neki, majd elkezdtem a tortámat enni.- Egész jól kiismertél, vagy meg, ezt most nem tudom eldönteni.
-Hát szeretlek.
-Jó! Akkor most te mesélj nekem pár titkos vágyadról.
-Mire gondolsz?
-Mire vágysz? Mit szeretnél? Milyen jövőt? Akármit!
-Jó, hát akkor lássuk! Sosem voltam még vörös nővel, de szeretnék.- vigyorodott el. - Szeretnék egy klasszikus Harley Davidsont, egyszer egy élethű csokigitárt a szülinapomra, és egy olyan helyen házat, ahol esik a hó. Azt hiszem ezek amik elsőként eszembe jutnak.
-Háát, megleptél! Vörös nő? Tényleg?- nevetni kezdett és bólintott.
-Azt mondják tüzesek!- vigyorgott.
-És csokigitár?
-Jól van, szeretem a csokit!
Miután megettem a tortámat tovább sétáltunk már délután 4 volt, lassan haza indultunk. Otthon Pinkly egyből elaludt a kis helyén, Syn meg besietett a konyhába. Utána mentem és csak ámultam főzött, ráadásul félmeztelenül.
-Tudod, ennél szexibb pasi már nem is lehetnél. -mondtam mire kérdően nézett rám, miközben valamit aprított.
-Mire gondolsz?
-Egy pasi, akivel járok, félmeztelen, ráadásul izmos, és még főz is.- ecseteltem mire már hatalmas vigyor ült az arcán és elindult felém.-Miért nem mondtad hogy tudsz főzni?
-Meglepetésnek szántam, és hogy nehogy ezentúl főznöm kelljen. Meghát jól főzöl.
-Na, hát ha finom lesz, mostantól felváltva főzünk.
Nem engedte hogy segítsek neki, így csak néztem és ámultam, hogy teljesen más milyennek gondoltam. Sose hittem volna, hogy főzni fog nekem, és ennyire érzelmes. És mégis. A vacsi amit főzött nagyon finom volt, vacsi után kidőltünk  a kanapén és összebújtunk. Pinkly is felkönyörögte magát hozzánk és végül így aludtunk reggelig.
Reggel sajnos Syn hamar elment így Pinklyvel ott maradtunk. Nem mentem be az irodába otthonról telefonálgattam, hogy milyen teendők lesznek, majd hazavittem magamhoz Pinklyt. Leaék nem voltak ott. Pinkly nagyon okos kiskutya, de sajnos ahol rájön ott pisil és kakil. Syn tényleg sokat dolgozott a következő hetekben. Már november volt Pinkly épphogy szobatiszta, de már szerencsére egyedül lehetett hagyni. Nekem is sok munkám lett, esküvők, szülinapok, így egyre kevesebbet láttam a srácokat, még Leat is pedig együtt lakunk. Az egyetlen ami a lelket tartotta bennem, hogy mindjárt itt a december, és én szabadságon leszek, aztán az ünnepek és egy hét a srácokkal.
-Igen?
-Szia, ha nem baj átmegyünk ma Jimmy is. Végre befejeztük az albumot.
-Ó szivem, rendben gyertek, Lea otthon van Pinklyvel én csak 10 körül érek haza.
-Okés, akkor majd találkozunk!
Amennyire tudtam igyekeztem de hiába, felügyelnem kellett a takarításra a konferencia után. Épp hogy 11re haza értem. Jimmy és Lea filmet néztek a kanapén, mikor megérkeztem.
-Sziasztok! De örülök, hogy látlak. -borultam Jimmy nyakába, aki csak vigyorgott és kortyolgatta a sörét.
-Kicsit zombi szegénykém! Nagyon fáradt.- mondta mosolyogva Lea és megsimogatta Jimmy fejét, aki valószínűleg józanodhatott mert csak mosolygott és bámulta a tévét. Nem reagált semmire.
-Syn?
-Bent van a szobádban Pinklyvel. -mondta Lea mire már mentem is, hogy lássam őket mit csinálnak. Pinkly Synnel aludt az ágyon. Mindketten szuszogtak és egyik se kelt fel, hogy megjöttem. Bebújtam melléjük és elaludtam.

-Már alig várom, végre pihenünk!- mondta Lea, miközben ajándékokat csomagoltunk Zacky szülinapjára.
-Igen, végre most én is ráérek, és a srácok is amíg ki nem jön az új album.
-Mit mondott Gena hányra menjünk?
-Azt hiszem 8-ra kell menni, de nem tudom.
Folytattuk a csomagolást, és ahogy befejeztük, már dudált is valaki a ház előtt. Val volt, eljött, hogy időben odaérjünk. Zacky szülinapján végre elengedtük mi is magunkat mindenki önfeledten szórakozott. Gena és Zacky kicsit többet ivott mint kellett volna, dehát ünnepeltek így Valaryval felvittük őket egy hálószobába. Jimmy is elég jól érezte már magát mindenkivel verekedni akart és kommandózott mindenki után.
2 héttel később már úton voltunk a kis pihenőnkre, de mire odaértünk a fiúk már részegek voltak. Letettük őket a szobáinkban és mi meg lementünk kicsit a tengerpartra napozni. Az egésznapot ott töltöttük, meg vásárolgattunk, majd Matt telefonált.
-Hol vagytok?- szólt a telefonba Valary.
- A strandon, megvárunk titeket. Siessetek. -mondta és le is rakta a telefont. A fiúk félórán belül megérkeztek. Elmentünk vacsorázni, majd iszogatni.
-Ez ku*va jó!- mondta Johnny és ölelgette Laceyt.
-Te ne igyál többet jó?- vette el előle Valary az utolsó poharat, mire mindenki mosolygott.
-Holnap, menjünk hajókázni!- állt fel Jimmy és bepózólt mintha tengerész lenne.
-Én tengeri beteg vagyok! -fogta meg Johnny a hasát. Furán nézett rá Jimmy és pont megszólalt volna mikor szegény Johnny kiszaladt a wchez.
-Jó, akkor ti jöttök velem!- mutatott rajtunk végig és már az asztalon állt és húzta fel maga mellé Leat. Kicsit táncoltak az asztalon, majd ránk szóltak, hogy tűnjünk el, mert zavarjuk a többi vendéget, így lesétáltunk a partra.
A srácok mint a gyerekek elkezdtek ruhástól rohanni a víz felé, majd még mielőtt elérték volna a vizet megálltak. Összedugták a fejüket és pár perc múlva felék fordultak és hirtelen ordítva kezdtek rohanni. Összenéztünk a lányokkal és menekülni kezdtünk, de hiába, sorban elkaptak minket és becipeltek minket is ruhástól a vízbe. Az egész egy hatalmas vízi csatába fulladt. Csak akkor hagytuk abba, mikor már a víz kezdett kijózanítani minket.
-Jó srácok, nem megyünk ki?-kérdezte Gena és vacogni kezdett.
-De menjünk!- mondta Valary és mi lányok elindultunk kifelé. Hirtelen viszont elkezdtek a srácok fröcskölni.
-Ha bírkózunk, nem fáztok!-ordította Matt és becsobbant közénk, és újból kezdődött a harc. Jimmy épp készült belevágni a vízbe, mikor hirtelen Lea szólt neki.
-Jimmy, tedd le Rockyt!
-Minek?
-Mert fájni fog neki!
-Jó!-vigyorodott el, és bedobott a vízbe, majd jól kiröhögött és elkezdett Leanaval verekedni.
-Jól vagy?- lépett hozzám Syn, és megcsókolt.
-Persze!- mosolyogtam. -Leszámítva, hogy alig bírok már a farmeromban járni, olyan nehéz. -mondtam mire felkapott a hátára és elindult velem kifelé. -Pont mint az elején.- mondtam neki, mire láttam hogy mosolyog, ezért nyomtam egy puszit a tarkójára. -Szeretlek Brian Haner!
-Oh, fura ez a megszólítás.
-Nem hívhatlak folyton Synnek. -mondtam mire nevetni kezdett.Pont kiértünk a partra, de nem tett le. Így sétált velem végig a szállodáig, a többiek mellett. Alig akartak beengedni minket, mert úgy folyt belőlünk a víz, de végülis megenyhültek, mikor mi lányok feltűnően vacogni kezdtünk.
Másnap csak ebédnél találkoztunk addig mindenki aludt. És Jimmy kérésére elmentünk hajókázni.
Egész jól sült el. Gena visszaadta Matt tegnapi fröcskölését és belökte a hajóról a vízbe. A többiek tudomást sem vettek róla, csak söröztek és röhögtek rajta, hogy szenvednek kis semmiségeken. Egésznap a hajón voltunk, este mentünk csak vissza, de most mi lányok irányítottunk és csak felment mindenki a saját szobájába.
Én már a szobánkban voltam, mikor Syn még sehol se volt. Már épp készültem felhívni mikor betoppant és hát elállt a lélegzetem.
-Na hogy tetszik? -vigyorodott el, és azt hittem abban a pillanatban elájulok.
-Hova lett a hajad?- kérdeztem és nem is mertem megmozdulni.
-Nem tetszik? Gena műve!
-Nagyon tetszik! Írtó szexi vagy! -mondtam neki, mire nevetni kezdett és egy féloldalas mosollyal elkezdett közeledni.
-Genanak köszönd majd!- mondta és letámadott. Nagyon jól állt neki ez a rövid haj, és így kócolva nagyon szexi is volt. Ellenállhatatlan, nem is nagyon hagytam pihenni az éjszaka. Reggel még nem aludtunk csak feküdtünk egymáshoz bújva és egymást néztük.
-Szólj, hogy megköszönjem Genanak!
-Jó, de emlékeztess, hogy nekem is van mit köszönni.- mondta vigyorogva és megpuszilta a buksimat.
-Teljesen megfognak bolondulni érted a csajok!
-Eddig is bolondultak értem!- mondta és elkezdett csikizni, amiből kisebb harc kerekedett ki, de telefon csörgés megzavart minket.
-Zacky volt, hogy lent várnak minket. - közölte a telefon lényegét és már készülődtünk is.Ahogy lementünk a többiekhez, Gena szélesen vigyorogott a többiek ámultak én meg Gena nyakába borultam.
-Szívesen!-mosolygott és ahogy lassan elengedtem, Syn borult a nyakába. -Neked is! -mondta még mindig mosolyogva Gena.
-Látom jó éjszakátok volt!-vigyorgott Jimmy, és méregetett minket.
-Még szép! Nézd milyen szexi pasit varázsoltam! -büszkélkedett Gena, mire Zacky keresztbe fonta a karjait. -Nyugi, nekem te vagy csak szexi.- mondta és megcsókolta mire Zacky megenyhült. Elmentünk  enni, majd le a partra és csak lustálkodtunk. Élveztük, hogy senkinek semmi dolga, csak szórakozunk, de sajnos túl gyorsan telt az idő.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése